2014. szeptember 28., vasárnap

Klasszikus csemegeuborka

Életemben először vállalkoztam arra, hogy csemegeuborkát készítsek házilag, de hát ez az év az újdonságokról szól, és eddig elég jól ment, gondoltam ebbe is belevághatok. :)


Hozzávalók 2 nagy és 3 literes üveghez:
2 kg uborka
16 dkg só
8 dl fűszerecet (ezt én 5 dl 10%-os ecetből és 3 dl fehérborecetből készítettem el)
2,5 ek. só
32 dkg cukor
1 csomag nátrium-benzoát
4 vöröshagyma
8 szem szegfűbors (kevés őrölt is jó)
20 szem bors
4 ek. mustármag (ez kb. 1 csomag)
4 babérlevél
1 csokor friss kapor


Az uborkákat alaposan megmosom, és egy nagy edénybe teszem, megszórom 16 dkg sóval, és felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi, majd egy éjszakán át "áztatom". 
Másnap lemosom az uborkákat folyó hideg vízben , majd lecsepegtetem és előkészítem az üvegeket. Az ecetet felforralom 1,2 l vízzel, a sóval, a cukorral, és a nátrium-benzoáttal, majd 10 percen keresztül lefedve forralom. A hagymákat meghámozom és vékony karikákra vágom. Az üvegekbe helyezem, beleállítom az uborkákat és elosztom bennük a fűszereket, majd leöntöm a forró ecetes lével.
Az üvegeket erősen lezárom, 5 percre fejre állítom, majd fogyasztás előtt 2-3 hétig hűvös, sötét helyen érlelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése