2014. október 25., szombat

Egészben sült pisztráng mandulás, barna vajas öntettel 2/1.

Elérkezett a második hét és ezzel életem első halas étele is, mely a "Mautner kontra Széll" kihívásnak köszönhető. Mióta megjelent az új újság, azóta ezen stresszeltem magam, mert még sosem készítettem halat. Tudom, múlt héten az avokádóra is ezt írtam, de ez azért annál sokkal nagyobb fogás volt :)
Őszintén megmondom, nekünk ez az étel annyira nem ízlett, de csak amiatt, mert túl vajasra sikeredett; ha 2/3-ad adagra csökkentenénk a mártást, akkor lenne szerintem ideális. Az újságban 4 főre szóltak az adagok, de én itt most mindent felezni fogok.

Hozzávalók:
2 db pisztráng
só, bors ízlés szerint
2 gerezd fokhagyma
1 citrom
4 ág kakukkfű
2 ek. olívaolaj
pár szem koktélparadicsom
a barna vajas öntethez:
8 dkg vaj
5 dkg mandula
fél citrom leve és héja
1 csokor friss petrezselyem
2 ek. olajbogyó


A sütőt előmelegítem 190°-ra.
A halakat kívül és belül leöblítem, majd papírtörlővel alaposan leitatom róla a vizet. Kívül és belül is sózom, borsozom. A fokhagymát megtisztítom, és vékony szeletekre vágom, majd a pisztrángok hasüregében szétosztom. A citromot is felkarikázom és 3-3 karikát a hasukba teszek, valamint 2-2 ág kakukkfüvet is. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetem őket, melléjük teszek pár szem koktélparadicsomot, és a halakat meglocsolom 1-1 ek. olajjal, majd 20 perc alatt megsütöm őket.
Amíg a halak sülnek, elkészítem az öntetet. Egy serpenyőbe belekockázom a vajat és elkezdem olvasztani. Először elolvad, majd kiválik a tej, felhabzik és csak ezután kezd aranybarna színt ölteni, ekkor lesz jó (ez kb. 5-8 perc). Ekkor beledobom a mandulákat és még 1-2 percig kevergetem, hogy átvegye ezt az ízt, majd lehúzom. Amennyiben nem hámozott mandulánk van, úgy felforralok egy kevés vizet, amikor forr, beledobom a mandulát, 2 percig forralom, utána leszűröm és hideg vízbe dobom, így nagyon könnyen lehúzható a héja, de utána jól leitatom róla papírtörlővel a vizet, hogy amikor a forró vajba megy, ne sercegjen. (Érdemes ezt még a halak előtt elkészíteni) Miután lehúztam a tűzről óvatosan beleöntöm a citromlevet és megvárom, míg "elcsendesedik". Beleszórom a citromhéjat, az aprított petrezselymet és a félbevágott olajbogyókat és a megsült pisztrángokat meglocsolom vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése