2016. november 17., csütörtök

Libalakoma: libasült burgonyás palacsintával és lilakáposzta salátával 56/2.

Ez még tavalyi elmaradásom, tavasszal készítettem el az előző libás ételt, de gondoltam most Márton napkor pont ideális lenne a második fogás, így hétvégén nekiveselkedtem magam. Egész délelőtt a konyhában voltam, de megérte, még másnap is kaptam a dicséreteket a családtól. A salátát már érdemes előző este elkészíteni, azonban én ezt nem kóstoltam most K-betűssége miatt, de a család szerint túl ecetes volt, így lehet kicsit kevesebb ecet is elegendő. Utó Márton napi lakomaként most hétvégén még nekivághattok.

És, hogy melyik libalakoma nyert? Hát ez, tehát az állás 46-36.

Hozzávalók:
1 liba
3 fej hagyma
fél citrom
1 csokor kakukkfű, vagy morzsolt kakukkfűből 1 ek.
4 ek. juharszirup
káposztasalátához:
5 dl fehérborecet - 4 dl is elég lehet
3,5 dl víz
20 dkg nádcukor
3 dkg só
2-3 cm friss gyömbér karikákra vágva
1 tk. egész koriander
1 tk. egész bors
fél tk. borókabogyó
kb. 70 dkg lilakáposzta
burgonyás palacsintához:
1 kg burgonya
30-40 dkg liszt
libazsír 


A salátához legyalulom a káposztát, majd az összes többi hozzávalót egy lábosban összeforralom, majd 30 percig állni hagyom mielőtt még melegen ráöntöm a káposztára. (Én a fűszereket egy teatojásba tenném, mert nagyon zavaró volt a kész salátában, hogy kotorászni kellett a magokat.) Egy éjszakát hűtőben állni hagyom.
A libát konyhai papírtörlővel megtörlöm, majd kívül-belül besózom és a hasába teszem a cikkekre vágott hagymát és citromot, valamint a kakukkfüvet. Egy olyan tepsire teszem, melynek a tetejére rácsot helyezek és a tepsibe öntök 1,5 dl vizet, hogy gőz képződjön. 220°-on sütöm fél órán át, mellével lefelé, majd további 2-3 óra következik 170°-on, melynek a felénél megfordítom a libát. Ekkor érdemes a kisülő zsírból keveset leönteni, hogy ne égjen oda és ne fröcsköljön. A sütési idő vége előtt fél órával megkenem a mellével felfelé fordított libát juharsziruppal, majd ezt megismétlem akkor is, amikor már kivettem a sütőből. - A képen úgy tűnhet, mintha megégett volna a liba, de csak a juharsziruptól így barna :)
A burgonyát héjában megfőzöm, megpucolom, áttöröm és teljesen kihűtöm. Összegyúrom sóval és liszttel, majd hengert formázok belőle, amiből korongokat vágok és ezeket nyújtom ki. Száraz palacsintasütőben pár perc alatt megsütöm őket, majd amint kész vannak, egyenként megkenem őket libazsírral és félbehajtom, hogy melegen tartsák egymást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése