2017. október 5., csütörtök

Narancsos-gyömbéres sütőtökkrémleves sajtos pirítóssal 119/1.

Nálunk az egész család imádja a sütőtök krémlevest, gyerekeket is beleértve, így amint szezonja van, hetente, de maximum kéthetente biztosan asztalra is kerül. Most következik két Lidl recept, melyek ugyan tavalyiak, de idén ugyanúgy elő lehetett őket venni. Ez az első egy pikánsabb verzió, picit csípős, így nem feltétlen gyerekeknek való, de ha a cspős összetevőkből kicsit kevesebbet teszünk bele, akkor számukra is élvezhető lesz.

Hozzávalók:
1 sütőtök
8-10 dkg méz
fél szál póréhagyma
1 ek. aprított gyömbér
6 dl tej
2 dl frissen facsart narancslé
8 szelet bagett
1 parenyica tépkedve
1 lilahagyma félkarikákra vágva
1 ek. almacet
1-2 csipet cukor
pici chilipaprika vagy cayenne bors
pirított tökmag
tökmagolaj
Elkészítési idő: 60-70 perc
Sütési hőfok: 170°


A tököt megmosom, cikkekre vágom, kimagozom (de a magot nem dobom el) és forró sütőben 45-50 perc alatt megsütöm. Amikor kész, kikaparom a sült tököt, majd a héjakat és a félretett magokat felöntöm annyi vízzel, ami épp ellepi, felforralom, majd leveszem a tűzről és még néhány percig állni hagyom, majd leszűröm. A mézen karamellizálom a karikázott póréhagymát, adok hozzá gyömbért és igény szerint chilit, majd hozzáadom a tököt és felöntöm a héjból és magból főzött alaplével és a tejjel. Ízesítem narancslével és sóval, majd pár percig forralom, és botmixerrel pürésítem. Ha igazán krémes levest szeretnénk, akkor finomszűrőn ilyenkor még átszűrhetjük. Forrón tálalom tökmaggal, tökmagolajjal.
A bagetteket megpirítom, majd tetejére halmozom a tépkedett sajtot, amit elkeverek a hagymával, ecettel, cukorral és sóval előtte. Ezt kínálom a leves mellé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése